izé

Beszélek magamban ...
Nem úgy, mint egy átlagos õrült - gondolom, bár nem igazán tudom, az hogyan csinálja -, hanem megbeszélem magammal a dolgaim.
Egy épp aktuális problémámmal kapcsolatban.
Megfogalmazom. Így senki nem szól közbe, nem kell új információkra reagálni. Kifejtem a gondolatot, az érveket/ellenérveket. Bõvebben meg tudom fogalmazni, tisztán, egyértelmûen. S elkönyvelem, hogy akkor is így kellett volna. Csak akkor nem tudtam vagy nem volt rá lehetõségem, vagy nem voltam olyan állapotban, hogy képes legyek rá.
Nem újkeletû dolog, mindég is így csináltam.
Csak aztán már nincs rá lehetõségem, hogy ezt reprodukáljam annak vagy azzal kapcsolatban, abban a környezetben, ahová szántam.
Megmarad magamnak.
Ezt sokszor az utcán csinálom, s közben úgy megyek végig, mint egy holdkóros: se kép, se hang. Vagy lefekvés után a sötétben, a csendben. Aztán rámszólok, hogy aludni is kellene.
Szerencsére csendben teszem. Gondolatban teljes mondatokat formálok, helyesbítek, intonálok (igen, gondolatban :p), s grimaszolok közben. Mert ugye a mimika is sokat tud mondani. Aztán megint rámszólok, hogy hülye vagyok, hiszen az egésznek semmi értelme, ha utólag nem tudom elõadni. Talán az esetek 15%-ában fordult elõ ennek az ellentettje. Akkor jól jöttek az elõre megformált gondolatok és mondatok.
De asszem ez édes-kevés ahhoz, hogy megérje ...