Sétált a hold a háztetõn !

Hallottuk, s amikor láttuk a plakátot is nagyot csillant a szemünk: Quimby Nagykárolyban. Nosza el is határoztuk azon nyomban, hogy nekünk azt ugyan már látni kell.
Vasárnap délután fel is kerekedtünk, hogy nyakunkba szedjük a nagyvilágot, s átruccanjunk 35km-rel odébb.

Oszt eccer csak, ahogy felpislogunk a színpadra hogy, hogy nem, meglátjuk Õket



Hangoltak, de már közben lejátszottak három majdnem teljes dalt.
Aztán megint várni kellett.
Jött Ganxta Zolee és A Kartel. Ezek annyit le marhultak a színpadon, amilyen idõsek. (Amúgy 15. szülinapjukat ünneplik az idén. Ezt nekünk is elmondták, de a pálinkájukból nem kínáltak meg minket.)



Aztán megint várni kellett ... De csak egy kicsit ...

Otthontalanságában otthonát kereste egy parafenomén autózva a szerpentinen, de most már múlik pontosan a káosz, Amigos, s végül, hálleluja, Don Quijote is magát adta.





Ha ott voltál, akkor tudod, ha meg nem, akkor dunsztod sincs róla ...

Hangulat

A konyhában ülök. Olvasok. Reggeli ébresztõ gyanánt.
Vihar készül.

"Villám hasított végig a sűrű felhőtakarón keresztül, ezúttal közelebb, mintha csupán két ház-tömbnyire csapódott volna a fölbe. A hatalmas mennydörgéstől megremegtek a magas ablakok...O'Brian felállt a székéből, és az ablakhoz lépett.
Ahogy az első szirénák elhalkultak, újabbak harsantak fel.
- Komoly baj lehet - jegyezte meg Paul.
- Látom a füstöt - tette hozzá O'Brian. Paul felállt, és az ablakhoz lépett, hogy jobban szemügyre vegye a történéseket.
Valami nagy baj van odakint.
Ez a gondolat suhant végig Carol agyán, olyan erővel, mintha ostorcsapás érte volna az arcát.
Megmagyarázhatatlan pánik lett úrrá rajta, amely szinte megbénította. Olyan erővel kapaszkodott a szék karfájába, hogy az egyik körme eltört.
Valami baj van... Valami... nagyon nagy... baj.
Hirtelen nyomasztóan nehéz lett a levegő - forró, sűrű, mintha nem is levegő lett volna, hanem valami mérgező gáz. Próbált lélegezni, de nem tudott. Láthatatlan súly nehezedett a mellkasára.
Menj el az ablaktól!
Kiabálni próbált, de a pánik megbénította a hangszálait. Paul és O'Brian más-más ablaknál álltak, de mindketten háttal neki, így egyikük sem láthatta, hogy a félelemtől bénultan ül.
Mitől félek? - kérdezte saját magától. - Mi a jóistentől félek én?
Küzdött az oktalan félelem ellen, amely megmerevítette izmait. Fel akart emelkedni a székről, és ekkor történt a dolog.
Hatalmas villámsorozat sújtott le az égből, mintha ágyúból tüzeltek volna. Hét vagy nyolc, talán még több villám is csapódott a föld felé - nem számolta, nem tudta megszámolni -, egyik a másik után, szünet nélkül. Az egyik még el sem halványult és már jött a másik, ám mindegyik hangosabb volt, mint az előző, olyan hangosak, hogy Carol fogai és csontjai vibrálni kezdtek. Mindegyik villám észrevehetően egyre közelebb sújtott le az iroda épületéhez, egyre közelebb a két méter magas ablakokhoz - a ragyogó, szikrázó, csörömpölő, most-fekete, most-tejfehér, most-tiszta, most-ezüstös-, most rézvörös ablakokhoz..."


Sötétedik kinn?

"A lilás-fehér fények villódzó, rángatózó képeket festettek, amelyek örökre belevésődtek Ca-rol emlékezetébe: Paul és O'Brian ott állnak, a „tűzijáték” fényével körülvéve, és olyan aprónak, sebezhetőnek látszanak; odakint az eső, mintha hezitálna, hogy tovább essen-e. A széltépett fák fel-fel villannak a strobószkopikus fényben; villám hasít egy nagy juharfába, majd egy hatalmas, sötét, torpedószerű valami emelkedik ki a robbanás közepéből, egyenesen a középső ablak felé tart (mindez csupán egy-két másodperc alatt történt, de a villám, és a szobai világítás villódzó fényében lassúbbnak tűnnek a mozdulatok); O'Brian egyik kezét az arca elé emeli, de ez a mozdulat, mintha tucatnyi apró mozdulatból állt volna; Paul O'Brian felé nyúl, miközben mindkét férfi olyan, mintha egy film szereplői lennének, és a vetítés közben akadozna, ugrálna a filmszalag. "

Azta, milyen sötét lett kinn, alig látok olvasni ...

"O'Brian oldalra tántorog, Paul megragadja a kabátja ujjánál, hátrahúzza, biztonságba (csupán egy másodperccel azután, hogy a villám a juharfába csapott). Hatalmas faág robban keresztül a középső ablakon, pont akkor, amikor Paul elhúzza onnan O'Briant; egy faág csapódik O'Brian fejének, a férfi szemüvege elrepül, majd a két férfi a földre esik és eltűnik; a juharfa hatalmas ága az íróasztalra zuhan, víz, üvegszilánkok, faforgács és füstölgő kéregdarabok szóródnak szét mindenfelé; az íróasztal feljajdul, majd összerogyik a hatalmas faág súlya alatt.
Carol a földön találta magát, a felborult szék mellett. Nem emlékezett rá, hogyan került oda.
A fluoreszkáló fények elhalványultak.
Hason feküdt, arccal a padlón, és sokkos állapotban bámulta az üvegszilánkokat és juharleveleket, amelyek vastagon borították a szőnyeget. Ahogy újra villámlani kezdett, szél söpört a betört ablakon keresztül, és felkorbácsolta a szőnyegen fekvő leveleket, azok egy zöld irattartószekrény felé örvénylettek. Egy naptár leesett a falról, a január és december denevérként repkedett és lebegett."


Beborult ... Vihar lesz ...

"Két festmény is csapkodott a falon, és próbálták kiszabadítani magukat akasztójuk fogságából. Papírdarabok mindenhol - jegyzetfüzetlapok, nyomtatványok, szórólapok, újságok - mindegyik eszeveszett módon röpködött jobbra-balra, és közben olyan hangot hallattak, mint a kígyósziszegés.
Carolnak az az őrült érzése támadt, hogy a szobában nemcsak a széltől mozognak a tárgyak, hanem valami... jelenéstől. Valami félelmetes dologtól. Rossz szellemtől. Mintha démonikus erők munkálkodtak volna az irodában, és - testet öltve egy kupac levélben és egy halom papírdarabban - tomboló pusztításba fogtak volna."

Hmmm. Megyek dolgozni, mielõtt nekizúdul az esõ. Ott majd folytatom ...
(Dean R. Koontz: Maszk)

Betöltöttük ...

... a 4. évünket.




Nagyjából a kapcsolatunk is olyan, mint egy négy éves gyermek (utána olvastam Google-en, milyen is az :D)


"Szalad, elindul és megáll anélkül, hogy elesne, hirtelen ki tud térni...Amikor felugrik, magasra emeli a lábát, földet érésnél behajlított térddel csökkenti az ütést...Nem szeret egy helyben maradni, szeret szaladgálni és fogócskázni, mindig versenyt szeretne futni a következő fáig...Rajzaiban egyes testrészek esetleg még hiányoznak, de amit lerajzol, az a megfelelő helyen van...Az események leírásánál tekintettel van a hallgatók nézőpontjára is, megadja azokat a részleteket, melyek elárulják, merre kell nézni, amikor beszámol vmiről. Golyókat és hurkákat csinál gyurmából, melyekből emberkéket formáz...Néha meg szeretné tartani műveit...Megérti, hogy mások gondolatai, élményei és érzései különböznek az övéitől, kezdi számításba is venni ezt a többiekkel való érintkezés során...Állandóan összehasonlítja a saját dolgait másokéival. Élvezi a párosító játékokat. Egyre hosszabb az emlékezete, úgy viselkedik, mintha folyamatos terve és gondolatmenete lenne...Már nem bontja le a mondatokat két szóra, indokol, megvitatja indokait és problémákat old meg, érti és tiszteletben tartja a szabályokat, elmondja, mit gondol, érez. Folyékonyan beszél, kérdez, érti a válaszokat, magyarázat útján képes tanulni. Képesnek kell lennie arra, hogy gondolkodjon azon, amit nem lát...Azt hiszi, hogy ő a világ közepe, és hogy a tárgyak élnek. A múltban történt és a jövőben várható dolgokról beszél."