Hangulat

A konyhában ülök. Olvasok. Reggeli ébresztõ gyanánt.
Vihar készül.

"Villám hasított végig a sűrű felhőtakarón keresztül, ezúttal közelebb, mintha csupán két ház-tömbnyire csapódott volna a fölbe. A hatalmas mennydörgéstől megremegtek a magas ablakok...O'Brian felállt a székéből, és az ablakhoz lépett.
Ahogy az első szirénák elhalkultak, újabbak harsantak fel.
- Komoly baj lehet - jegyezte meg Paul.
- Látom a füstöt - tette hozzá O'Brian. Paul felállt, és az ablakhoz lépett, hogy jobban szemügyre vegye a történéseket.
Valami nagy baj van odakint.
Ez a gondolat suhant végig Carol agyán, olyan erővel, mintha ostorcsapás érte volna az arcát.
Megmagyarázhatatlan pánik lett úrrá rajta, amely szinte megbénította. Olyan erővel kapaszkodott a szék karfájába, hogy az egyik körme eltört.
Valami baj van... Valami... nagyon nagy... baj.
Hirtelen nyomasztóan nehéz lett a levegő - forró, sűrű, mintha nem is levegő lett volna, hanem valami mérgező gáz. Próbált lélegezni, de nem tudott. Láthatatlan súly nehezedett a mellkasára.
Menj el az ablaktól!
Kiabálni próbált, de a pánik megbénította a hangszálait. Paul és O'Brian más-más ablaknál álltak, de mindketten háttal neki, így egyikük sem láthatta, hogy a félelemtől bénultan ül.
Mitől félek? - kérdezte saját magától. - Mi a jóistentől félek én?
Küzdött az oktalan félelem ellen, amely megmerevítette izmait. Fel akart emelkedni a székről, és ekkor történt a dolog.
Hatalmas villámsorozat sújtott le az égből, mintha ágyúból tüzeltek volna. Hét vagy nyolc, talán még több villám is csapódott a föld felé - nem számolta, nem tudta megszámolni -, egyik a másik után, szünet nélkül. Az egyik még el sem halványult és már jött a másik, ám mindegyik hangosabb volt, mint az előző, olyan hangosak, hogy Carol fogai és csontjai vibrálni kezdtek. Mindegyik villám észrevehetően egyre közelebb sújtott le az iroda épületéhez, egyre közelebb a két méter magas ablakokhoz - a ragyogó, szikrázó, csörömpölő, most-fekete, most-tejfehér, most-tiszta, most-ezüstös-, most rézvörös ablakokhoz..."


Sötétedik kinn?

"A lilás-fehér fények villódzó, rángatózó képeket festettek, amelyek örökre belevésődtek Ca-rol emlékezetébe: Paul és O'Brian ott állnak, a „tűzijáték” fényével körülvéve, és olyan aprónak, sebezhetőnek látszanak; odakint az eső, mintha hezitálna, hogy tovább essen-e. A széltépett fák fel-fel villannak a strobószkopikus fényben; villám hasít egy nagy juharfába, majd egy hatalmas, sötét, torpedószerű valami emelkedik ki a robbanás közepéből, egyenesen a középső ablak felé tart (mindez csupán egy-két másodperc alatt történt, de a villám, és a szobai világítás villódzó fényében lassúbbnak tűnnek a mozdulatok); O'Brian egyik kezét az arca elé emeli, de ez a mozdulat, mintha tucatnyi apró mozdulatból állt volna; Paul O'Brian felé nyúl, miközben mindkét férfi olyan, mintha egy film szereplői lennének, és a vetítés közben akadozna, ugrálna a filmszalag. "

Azta, milyen sötét lett kinn, alig látok olvasni ...

"O'Brian oldalra tántorog, Paul megragadja a kabátja ujjánál, hátrahúzza, biztonságba (csupán egy másodperccel azután, hogy a villám a juharfába csapott). Hatalmas faág robban keresztül a középső ablakon, pont akkor, amikor Paul elhúzza onnan O'Briant; egy faág csapódik O'Brian fejének, a férfi szemüvege elrepül, majd a két férfi a földre esik és eltűnik; a juharfa hatalmas ága az íróasztalra zuhan, víz, üvegszilánkok, faforgács és füstölgő kéregdarabok szóródnak szét mindenfelé; az íróasztal feljajdul, majd összerogyik a hatalmas faág súlya alatt.
Carol a földön találta magát, a felborult szék mellett. Nem emlékezett rá, hogyan került oda.
A fluoreszkáló fények elhalványultak.
Hason feküdt, arccal a padlón, és sokkos állapotban bámulta az üvegszilánkokat és juharleveleket, amelyek vastagon borították a szőnyeget. Ahogy újra villámlani kezdett, szél söpört a betört ablakon keresztül, és felkorbácsolta a szőnyegen fekvő leveleket, azok egy zöld irattartószekrény felé örvénylettek. Egy naptár leesett a falról, a január és december denevérként repkedett és lebegett."


Beborult ... Vihar lesz ...

"Két festmény is csapkodott a falon, és próbálták kiszabadítani magukat akasztójuk fogságából. Papírdarabok mindenhol - jegyzetfüzetlapok, nyomtatványok, szórólapok, újságok - mindegyik eszeveszett módon röpködött jobbra-balra, és közben olyan hangot hallattak, mint a kígyósziszegés.
Carolnak az az őrült érzése támadt, hogy a szobában nemcsak a széltől mozognak a tárgyak, hanem valami... jelenéstől. Valami félelmetes dologtól. Rossz szellemtől. Mintha démonikus erők munkálkodtak volna az irodában, és - testet öltve egy kupac levélben és egy halom papírdarabban - tomboló pusztításba fogtak volna."

Hmmm. Megyek dolgozni, mielõtt nekizúdul az esõ. Ott majd folytatom ...
(Dean R. Koontz: Maszk)